Adós vagyok még egy pár nappal. Most éppen kint ülök az óceán partján és a hullámok zúgása mellett írok. Nagyon rossz :) Ma este szálloda lesz és feltöltök mindent.
21-én hagytuk el Merzouga-i tábort, ahol az első két éjszakát töltöttük. Ismét azonos úton a verseny és a kaland kategória, de a verseny mindig korábban rajtol (ennek még lesz jelentősége). Mi szépen, komótosan összepakoltunk és indultunk. Egészen egy kiszáradt tó medréig nem is volt semmi baj. A tómeder ugyanis amíg nem megy át rajta száz autó, meglehetősen szilárd burkolattal rendelkezik, de a verseny mezőny áthaladása a szilárd burkolatot lisztnél finomabb porrá változtatta, mintegy 60 centi mélységben. Ezzel meggyűlt a bajunk. A Gépsárkány ugyanis alapvetően alacsony a többi terepjáróhoz viszonyítva, valamint a már említett Murczin zsolt nevű kókler és brigádja által gyártott haspáncél első része a terepezés miatt homorú lett. Ennek az lett a következménye, hogy a páncél nem eltolja, hanem magunk alá gyűri az utunkba kerülő dolgokat, emelkedik az autó és eljön a pillanat, amikor a négy kerék tapadás híján elforog. Ezt történt itt is. A 273-as csapattal haaldtunk együtt, így kézenfekvő volt, hogy kihúznak minket. Ami ezután következett, az tette kissé kellemetlenné a napot. Kötelet elővettük, vonószemekre rákötöttük és következett a rántás. Illetve következett volna. Az első vonószemünk, amin alakított az említett Murczin leszakadt, a megfeszült és visszapattanó kötél a 273 csapat autóját ledarálta. A kár: két ablaktörlő (szerkezet törött), CB antenna. A mázli, hogy a lerepülő (és szerintem fölkörüli pályára állt) másfél kilós fém nem verte be 273 szélvédőjét és nem ütötte agyon Lajost a kocsiban. Murczin elvtárs és bandájának eddigi mérlege (megint felhívnám a figyelmet, hogy van pecsétes munkalapunk, tehát ezzel még fogok valamit kezdeni): a két sekliből az egyiknek a menete szétment (komoly anyag lehetett), egy hátsó vonószem leszakadt (a másikat nem fogjuk megpróbálni), az első vonószem leszakadt, szétverve egy másik autót, a has”páncél” úgy néz ki, mint egy összegyűrt papír zsebkendő. Nyilván a megfelelő anyagokat és megfelelő technológiával használták.
Még tengelyig benne figyeltünk a porban, amikor érkeztek a csajok (100-as csapat) és M4, aki végül kihúzott minket, a hátsó, még ép, egyetlen vonószemnél fogva. Bár a csajokról sokan sok mindent mondanak, de meg kell jegyeznem, hogy amikor megláttak minket elakadva, ugráltak ki az autóból és majdnem kivették a kezünkből az ásót/lapátot és segítettek. A menedzser úr, aki velük utazik, persze hangoztatta, hogy menjenek már, mert úgysem lehet itt mit tenni, de ők azért akarták, sőt visszamentek egy pár száz méterrel korábban elakadt csapathoz is segíteni.
Miután kikerültünk, mi is visszamentünk a korábbi bejegyzésben említett Toyota Hiace-t megnézni, de ott valóban nem lehetett mit tenni, ezért hagytuk náluk a 273 műholdas telefonját.
Közben elkezdett szürkülni és errefelé úgy lesz sötét, mint amikor egy szobában lekapcsolják a villanyt. Mi indultunk tovább, de nemsokára belefutottunk egy nagyobb csoportba, akik az X5 jobb első törött féltengelyét próbálták menetkész állapotra hozni.
Végül egy helyi ember (akiről senki nem tudja, hogy honnan és hogyan került a tómeder közepére) vezetett minket ki a mintegy 70km-re lévő aszfalt útra. Éjfél elmúlt bőven, mire a központi szállásra értünk, ahol nem volt hely, ezért igazoltunk át a szomszéd szállodába, ahonnan a képeket fel tudtam tölteni.
Bár már korábban feltöltöttem a galériát, a rend kedvéért belinkelem még egyszer: Hatodik nap (2010-01-21) képei itt.
Az elakadásról és az azt követő eseményekről nem fotóztunk, mert tényleg azzal voltunk elfoglalva, hogy valaha még kiérjünk abból a tómederből.
