Ott hagytuk abba, hogy meg kell tudjuk, hány darab madár van egy táblán. Megtudtuk. Itt már kezdett feltűnő lenni, hogy nem nagyon sok bamakós autót látunk a környéken, tehát feltehetően a kaland kategória résztvevőit nem hatotta meg a „feladat”. Úgy éreztük végig, hogy a mezőny előtt haladunk, amire be is bizonyosodott, amint beértünk Perpignanba. A kalandosok között az első néhány között érkeztünk, így a szálloda bejáratától mintegy 8 méterre sikerült leparkolni.
Úgy készültünk, hogy kimegyünk enni, de ebből semmi sem lett, mert beszélgetni kezdtünk a parkolóban a többi csapattal, aztán megérkezett a mostani Bamako legsúlyosabb arca egy 1957-es Bogárral. Angliából. Ide. Lekéste a pesti rajtot, mert később tudott csak indulni, ezért egyenesen ide jött. Egy 1957-es Bogárral. Direkt mondom még egyszer. Elképesztő a fazon, a bogár tetején még egy pótkerék, egy korhű lapát. Az utastér eredeti, az egyetlen mai kort idéző eszköz a GPS tartója, de ezen kívül semmilyen eszköz nincs. Ja, és egyedül jött.
Mivel lecsúsztunk a vacsiról, ezért igazi ká-európai módon feltűnés nélkül felhoztunk a szobába két konzervet, meg a gázfőzőt. Tudom, hogy ez nagyon gáz, de így sikerült.
Most viszont aludnom kell, mert 4:30-kor eligazítás, 5-kor indulás….
Ezt is a Vodafone Magyarországnak köszönhetjük.
