A tartalmi részt tekintve Missourban hagytuk abba a beszámolót, ezért most szépen, időrendben megpróbálom bepótolni. Van időm, mert bár nem maradtunk Tinerhirben, de ma Peti vezet és ma kihagyjuk a terepet.
2010-01-19: A Missouri teázás után folytattuk utunkat a Merzougától nem messze eső kempingünkbe. Általában együtt megyünk valakikkel, többnyire a 273-as, Tubi Teammel. Vannak csapatok, akikkel időről időre egy-egy szakaszt együtt teszünk meg, ilyen a Fakocka Racing Team, 244-es rajszámmal, valamint gyakran együtt megyünk a 276 csapattal.
A Missourból vezető úton, miután már nagyon éhesek voltunk, találtunk egy kitűnő éttermet a 273-as csapattal, amiről a fényképet fel is töltöttem már, és ott ettünk egy eszméletlen jó ebédet. Az emberek ott is, mint mindenhol, rendkívül barátságosak, kedvesek és ha nem felsőbbrendű fehér emberként állsz hozzájuk (ahogy azt sajnos egy páran teszik), akkor mindent, mindig meg lehet oldani velük. Visszatérve az étteremhez: elképesztően jót ettünk, bár egyelőre még nem sikerült kiderítenünk, hogy pontosan milyen húsból készült az étel. Az étkezés után, csendes pihenőre elegendő idő hiányában folytattuk az utunkat délre, Merzouga felé. Az utolsó 25-30 kilométert leszámítva aszfalton mentünk, de a vége ahhoz pont elegendő volt, hogy megtapasztaljuk a másodrendű utak világát Afrikában. Itt ugyanis irányok vannak, nem utak. Egy néhány autót mi „vezettünk be” a táborba, mi haladtunk a konvoj élén. A kempingből visszanézve gyönyörű látvány volt, ahogy a teljes sötétben a sivatagban minden irányból érkeznek be az autók. Úgy tűnhetett, mintha a szentjános bogarak valami bulira készülnének a kempingben. A kemping: elképesztő helyen egy európai mércével mérve is minden igényt kielégítő kemping, ahol lehetett választani épületben lévő szoba, berber sátor és területen kívüli vadkempingből, mint opcióból. Rövid tanakodás után a vadkempinget választottuk, bár a berber sátor hangulata és kényelme nyilván egy másik fokozat volt, mint amit a mi sátrunk nyújtott. Bevallom, spóroltunk is egy kisebb összeget ezzel a megmozdulással, mert kettőnknek a sátor+vacsora+reggeli két éjszakára 160 EUR lett volna. Ezzel szemben mi csak a vacsorát választottuk, kettőnknek összesen mintegy ~25 EUR értékben. A kaja ismét fenséges volt, bár Peti a meghatározhatatlan levest nem a legjobb kedvvel fogyasztotta el. Márpedig, amit ő sem szívesen eszik meg, az szinte már ehetetlen :) Nekem semmi bajom nem volt vele, de nem fogom azt kérni az otthon maradottaktól, hogy egy ilyen levessel várjanak.
A vacsora után következett a sátorverés. (Gulyás úr: köszönjük szépen, eszméletlen jó az eszköz!) Jó, hogy nem a kis sátorral támadtunk, mert így tényleg kényelmesen töltöttük az éjszakát, valamint a nappali pont alkalmas volt a főzőcskézésre. Megjegyezném, hogy nem láttunk másnál ekkora sátrat. Igaz, ha versenyezni jönnénk egyszer, akkor biztosan a két másodperc alatt felállítható egyszemélyes sátrakkal támadnánk.
Jut eszembe: az utolsó faluban, egy körülbelül 5nm-es „bolt”-ban beszereztük a turbánjainkat, valamint én egy kaftánt is. A képeken nem látszik, de a kaftán anyaga magában mintás, ötágú csillaggal és félholddal díszítve. A turbán e legjobb, legpraktikusabb viselet, szinte végig abban vagyunk, mert nem ég le a fejünk a perzselő napsütéstől nappal, este pedig kellemesen meleg. A kaftán is hasznosnak bizonyul, de a kívánság listánkon még szerepel egy általunk csak „jedi jelmez”-nek nevezett ruha is, ami tulajdonképpen egy hosszú ujjú kaftán vastag anyagból, kapucnival. Na, olyan még kell. Ez egyébként a téli viselet errefelé. Mert hogy most tél van :)
