Előző este megtudtuk, hogy a már említett kempingben leszünk még egy napot, az ötödik napra a szervezők egy körutat terveztek, végig terepen. Több sem kellett nekünk, mentünk mi is. Borzasztóan élveztük, hiszen ez volt az első nap, amikor végre kiértünk a terepre igazán.
Úgy kezdődött a nap, hogy szépen, komótosan megreggeliztünk, kávéztunk, majd dél után kicsivel elindultunk. Kősivataggal kezdődött a dolog, a megadott navigációs pontokon tulajdonképpen légvonalban haladtunk végig. Itt már egy fényképezkedés kapcsán észrevettük, hogy a csomagtartónk nem áll a helyzet magaslatán, benyomta a tetőt a két első kereszttartó lába, de tudtuk rögzíteni. Akkor még azt hittük, hogy véglegesen…
Aztán jöttek az egymásba fonódó dűnék és a gyönyörű homok. Az autó teljesen jól bírta, annak ellenére, hogy még normálisan keményre fújt gumikkal mentünk. Egészen annyira, hogy kihúztunk néhány arabot, meg a homokdűnébe ragadt Land Cruiserüket. A Murczin Zsolt nevű szélhámos és brigádjának munkája itt gondolkodtatott el először bennünket, mert ugyanis leszakadt az egyik hátsó vonószem, amit a kocsinkra gyártottak (van munkalapunk, pecséttel, de erről részletesebben a hatodik napot bemutató bejegyzésben szólok majd). Arabok tehát kint a homokból, nagyon hálásak voltak. Egy pár kilométerrel odébb, a szálláshelyüktől rohant ki egy ember és teára vendégelt minket, amiért kihúztuk a többieket a homokból. Mivel tudjuk, hogy illetlenség ezt visszautasítani, de még nagy út volt előttünk, kiegyeztünk abban, hogy este visszajövünk. Tényleg vissza akartunk menni, meg is jelöltük a pontot, de későbbi történések miatt sajnos hiába vártak…
Mentünk végig a pontokon, szépen, ahogy illik, mindegyiket 10-20 méterre érintettük, de az egyik, nagyjából a tábortól légvonalban 9, „úton”, azaz a nyomokon haladva mintegy 30 kilométerre lévő pontnál egyszerűen 200 méternél jobban nem tudtuk megközelíteni a pontot. És itt következett a hiba. Úgy néztük, hogy néhány, nem veszélyesnek tűnő dűne mögött lehet még egy út és talán ott lesz a pont. Át akartunk kelni. Addig nem is volt gond, amíg az egyik tetőről lefelé jövet egy meglehetősen alattomos, lejtős részre nem értünk és nem ült föl az autó alja, jobbra dőlve, a borulás határán. Ásó, lapát, homokvas elő, ásás, próbálgatás, semmi. Némi tanakodás után előkaptuk a kipufogógázos emelőnket, amennyire lehetett kiemeltük a jobb hátát (ezzel alakítottunk egy kicsit az általunk csak diszkóvasnak nevezett, gyári lökhárítón), homokvas alá, próba, semmi. Hangokat hallotunk a távolból, az egyik lengyel csapat volt az, akik megpróbáltak minket kihúzni, de annyira idétlenül feküdt föl a háta és dőlt, hogy nem sikerült. Mondták, hogy egy másik lengyel csapat kocsiján a váltó meghalt, ezért ők visszaindultak azokat segíteni.
Tettünk még egy-két kísérletet de semmi. Addigra viszont koromsötét lett. Mivel a szervezők azt kérték, hogy valaki kint ragad, szóljon, hát előkaptuk a számot és telefonálni akartunk. Nem volt térerő. Az a döntés született, hogy megírom az sms-t nekik, beteszem a zsebembe a telefont, aztán ha véletlenül lesz, akkor majd elmegy. Előkaptuk a kávéfőző szettet és a szobavécénket és arra készültünk, hogy kint éjszakázunk. Volt mindenünk, akár napokra is. Én éppen a HVG-t olvastam a vécén, amikor meghallottam, hogy a telefonon, hogy elment az sms. Bár írtuk nekik, hogy van mindenünk, elvagyunk, nagyon rendesek voltak, mert két másik csapat segítségével kijöttek értünk egy-két órán belül. Köszönjük nekik. Kihúztak, indultunk befelé a táborba, de az volt a döntés, hogy az „úton” megyünk, egy falun keresztül.
Itt sikerült hajszál híján pépre törnöm az autót, amikor az utat kerestük és egy mellékutcából hajtottunk ki a főútra, ahonnan érkezett egy szálloda sofőrje a szálloda Land Cruiserével, úgy körülbelül százzal. Mindannyian a kocsiban meg voltunk győződve róla, hogy „meglesz”, de valami csodával határos módon érintetlen maradt mindkét kocsi. Egyértelműen én voltam a hülye, örülök, hogy megúsztuk.
Visszaértünk a táborba, egyben, ettünk egy-egy jó konzervet, aztán aludtunk egy nagyot. Megvolt az első kalandos nap. A majdnem karambolos részt azért kihagytuk volna.
Azért írom a beszámolókat utólag, mert sem az említett kempingben, sem a sivatagban nem volt térerő, anélkül meg elég nehezen csatlakozunk. Most, hogy van, a Vodafone Magyarország támogatásával megint tudunk megosztani Veletek ezt-azt.
Az itteni szolgáltató hálózatán továbbra is csak GPRS kapcsolatunk van(átlag 3-5 kbps), ezért kisebbek a képek.
